Közvetítő eljárás/Mediáció
„A mediáció olyan eljárás, mely alkalmas a vitás feleket hatékonyan segíteni a közöttük felmerült problémák megoldásában, ennek eredményeként a felek közötti kapcsolatok rendezésében, gyakran a felek közötti együttműködés helyreállításában, megújításában. A folyamatban a felek közös felkérésére független, pártatlan személy/ek, mediátor/ok vesznek részt, akik e felkérés alapján úgy irányítják az egyeztetés folyamatát, hogy a felek képesek legyenek a problémák megoldására. Ma már az élet számos területén, természetes módon, nagy hatékonysággal alkalmazzák a mediáció eljárását, technikáját. A magyar jogi szabályozás leggyakrabban a „közvetítői eljárás” kifejezést használja a mediáció megfelelőjeként.” (OME)
A közvetítői eljárás/mediáció az érintettek együttes kérésére, önkéntesen vehető igénybe.
A feleknek először egy, ún. előkészítő beszélgetésen vesznek részt. Amennyiben az előkészítő beszélgetés után a közvetítő/mediátor az esetet közvetítésre/mediációra alkalmasnak ítéli és a felek is úgy döntenek, hogy vállalják a közvetítői eljárásban/mediáción való részvételt.
A mediációs ülés menete
A felek 3 órás üléseken vesznek részt, ahol a beszélgetés folyamatát a közvetítő/mediátor vezeti, a témákat a résztvevő felek hozzák. A beszélgetés jövő fókuszú. A mediátor/ok nem adnak tanácsot, nem döntenek, képessé teszik a feleket a saját megoldásaik megkeresésére.
A közvetítő/mediátor mindig az adott témánál tarja a beszélgetés menetét, sokat kérdez és összefoglal, így a valódi érdekek tisztázódhatnak. A folyamat végén a mediátor a megoldási alternatívák keresését támogatja. Ha van egyezség, akkor a létrejött írásbeli megállapodás tartalmaz egy konkrét változási tervet. Ha hatékony volt az eljárás, akkor az érintettek mindketten, nyertesként állnak fel az asztaltól. Ez garantálja a megállapodás hosszú távú betartását.
Nem jöhet létre olyan Egyezség, ami a gyermek mindenekfelett álló érdekét sérti.
A megállapodás aláírásával nem szakad meg a felek és a közvetítő/mediátor kapcsolata.
Az egyezség megszületését követően néhány alkalommal, havonkénti rendszerességgel az érintett felek a közvetítő/mediátor vezetésével áttekintik a megállapodásban rögzítettek teljesülését. Ha szükséges, akkor változtatásokat rögzíthetnek.
A közvetítői eljárás során a felektől bizalmasságot kérünk, a mediátort titoktartás köti.
Az intézmény szolgáltatásainak igénybevétele kerületi lakosoknak díjmentes.
Bővebb információ személyesen vagy telefonon az intézmény ügyfélfogadási idejében, illetve honlapunkon érhető el.
Letölthető a szolgáltatáshoz kapcsoló keretmegállapodás továbbá a szolgáltatás igénybevételének protokollja, valamint a teljeskörű tájékoztató.